Makk Károly, a magyar mozgókép mestere, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöke életének 92. évében augusztus 30-án hunyt el.

"Néhány remekműve filmtörténeti klasszikus és velük is előáll az a varázslat, hogy minden kockájuk él, ma is él" - idézett Nagy-Kálózy Eszter színművész Konrád György egy korábbi szövegéből.

"Soha nem ítélkeztél, mindig megértésre buzdítottál mindenkit" - emlékezett Tarr Béla filmrendező, akinek gyászbeszédét Haumann Péter színész olvasta fel a búcsúztatáson.

"Feltűrted az inged ujját és nekiláttál, hogy láttasd az emberi természet lényegét, az emberi konfliktusokat, vágyakat, azoknak kudarcba fulladását vagy megvalósulását. Mirólunk csináltál filmeket. Az esendőségünkről, a nagyravágyásunkról, álmainkról" - írta Tarr Béla, hangsúlyozva: a magyar filmtörténet és a magyar filmrendezők nagy csapata szegényes lenne Makk Károly nélkül, aki felnevelte a magyar film új meg új nemzedékét, mindig bátorított mindenkit, hogy merje használni a fantáziáját.

"Igazi mester voltál, filmjeidben, gondolkodásodban és az élet élvezetében" - fogalmazott a rendező, kiemelve, hogy Makk Károly ragaszkodott a humanista értékekhez, örökös kutató volt, aki mindig kereste azt a belső békét, ami minden embernek kijár, és azt mindig tudta, hogy a szabadság létfontosságú életelem.

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ha valami bonyolult és sürgős problémát vetettünk fel neked, mindig az volt a bölcs tanácsod: atya, nyugalom, majd az élet megoldja - emlékezett Káel Csaba filmrendező, a művész egykori tanítványa.

"Az egyetlen dolog, amit az élet nem old meg, hogy nélküled kell folytatnunk és nincs már közöttünk varázslatos személyiséged, kifinomult ízlésed, az emberi kapcsolatok mélységeit kutató empátiád és káprázatos intelligenciád, aminek erejével oly sokszor segítettél nekünk. Segítettél élni, és túlélni, a Liliomfival az 50-es éveket, a Szerelemmel a 70-eseket, az Egymásra nézvével segítettél felfedezni belső szabadságunkat" - mondta személyes hangú beszédében Káel Csaba.

"Tőled, a filmjeiden keresztül tanultuk az életet" - hangsúlyozta. "A filmjeiden keresztül velünk marad sugárzó, mérhetetlen tehetséged, a szereteted, a biztatásod, de az a szelíd mosoly és a megnyugtató tekintet, ami tényleg azt hitette el velünk, hogy +az élet majd megoldja+, örökké, feloldhatatlanul hiányozni fog" - fogalmazott Káel Csaba.

"Élni szeretett és tudott is" - hangsúlyozta Pálfi György filmrendező, kiemelve: Makk Károly olyan személyiség volt, aki a legnagyobb természetességgel tudott létezni a legabszurdabb helyzetekben is. Jól tudott bánni az emberekkel, figyelmes és empatikus volt, egy igazi filmkészítőhöz méltóan felismerte a műfajokat és betartotta szabályait.

"Mentorom voltál. Beengedtél a belső klubba, hittél bennem.... még olyankor is, amikor én se hittem már magamban" - hangoztatta a rendező, hozzátéve: Makk Károly filmjei örökségek, amellyel sok mindent lehet kezdeni: felélni, elherdálni, megőrizni, továbbadni vagy új életet kezdeni vele.

Rónai Egon újságíró, műsorvezető elmondta: Makk Károly végigkísérte az életünket, filmjei élmények voltak, amelyek beépültek a tudatba. Felidézte: az 1980-as években első nagyinterjúját Makk Károllyal készítette és a filmrendező egyik utolsó interjúját neki adta. "Makk Károly most is van: az életünkben is van, bennünk is van" - hangsúlyozta.

Ferencz Győző irodalomtörténész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia ügyvezető elnöke, aki az intézmény nevében búcsúzott, elmondta: Makk Károly 1993-tól tagja, 2011-től haláláig elnöke volt az akadémiának. Kiemelte: nehéz időben vállalta a feladatot, amely az alkotástól vonhatta el, de felmérte, hogy az a szerep, amelyet betölt, milyen fontos a magyar művészet jelenlegi helyzetében. Makk Károly nevét a filmjei fogják megőrizni, de akadémiai elnöksége is nagyszerű életművének része - hangsúlyozta.

A búcsúztatáson Szakcsi Lakatos Béla zongoraművész játszott. A szertartás végén Konrád György búcsúzott barátjától a temetés előtt írt, személyes hangú levelének felolvasásával.