Hírek
2013. December 18. 05:00, szerda |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Végképp eltörölte Észak-Korea múltját Kim Dzsong Un
Kitörölték az észak-koreai hírügynökség archívumának 99 százalékát, és szintén eltüntették az országot vezető munkáspárt lapjának 20 ezer cikkét is. A történelmi nagytakarítással eltüntethetik Dzsong Un közelmúltban kegyvesztetté váló, majd kivégzett nagybátyját, Csang Szong Teket, majd újraírhatják az ország múltját is.
Törölte Észak-Korea az állami hírarchívum 99 százalékát, nagyjából 35 ezer cikk ment a süllyesztőbe hétfőn, és szintén eltűnt az országot vezető munkáspárt lapjának 20 ezer cikke is– írja a Telegraph.
Az állami hírügynökség archívumában októberi a legrégebbi cikk, ami ennél korábbi, de megúszta a törlést, azok mind Kim Dzsong Un tetteiről szól, minden mást töröltek, így az ország korábbi vezetőjéről, Kim Dzsong Ilről szóló anyagokat is. Szintén törölték a hírügynökség spanyol, kínai és japán anyagait is, sőt az észak-koreai állami hírügynökség (KCNA) a Google találati listáiról is törölte magát. Természetesen a külföldi szervereken tárolt másolatok megmaradtak, mivel a határokon túlra nem ér el Észak-Korea keze.
A nagy hírtakarításnak valószínűleg ugyanaz volt a célja, mint Csang Szong Tek múlt heti kivégzésének: Kim Dzsong Un hatalmának megszilárdítása, és az ország történelmének újraírása. De az is elképzelhető, hogy csak túl sok munka lett volna eltüntetni a Csang Szong Tekről szóló híreket, és a könnyebb utat választották. Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy végleges-e a törlés– olvasható az Indexen.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.