Hírek
2025. Október 12. 08:22, vasárnap |
Életmód
Forrás: Mti
Újabb hibrid okosboltok kialakítását tervezi a Coop
Az első magyarországi hibrid okosbolt tavaszi megnyitásának kedvező tapasztalatai alapján már újabb egységek automatizálását is tervezi a Laurel Kft. technológiájával a Coop Szeged Zrt. - közölték a cégek az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a két cég együttműködésével elindult szegedi üzletben négy és fél hónap alatt már 8500-an vásároltak az éjszakai, automata rendszerben, és az egész naposra kiterjesztett nyitvatartással járó jelentős forgalomtöbblet dacára nem nőtt meg a leltárhiány. A mesterséges intelligenciával támogatott rendszer három lopási kísérletet is leleplezett.
A közlemény idézi Bessenyei István, a fejlesztéseket végző Laurel Kft. alapító-tulajdonosát, aki kifejtette, a 247 Shop megoldás egyik központi eleme a Veesion mesterséges intelligenciával támogatott kamerarendszer, amely az arcok azonosítása nélkül elemzi a vásárlói mozgásokat, és azonnal jelzi a távoli diszpécserszolgálatnak a gyanús viselkedést, gesztusokat - például, ha valaki a táskájába rejti az árut, vagy a boltban fogyasztja el a terméket.
Ezek az automatikus riasztások jelentősen megkönnyítik az egyszerre több kamerát figyelő távfelügyelet dolgát, de az utólagos bizonyítást is segíti, hogy gyorsan kiderül, mikor, hol és hogyan történt a lopás. Így a személyzet nélküli működés lényegében kisebb kockázatot jelent, mint a hagyományos - tette hozzá.
Kelemen János, a Coop Szeged Zrt. vezérigazgatója kifejtette, az új típusú bolt az indulás óta stabilan, a várakozások felett teljesít, és a mesterséges intelligencia működése is minden szempontból bevált.
A Coop Szeged Zrt. Szent István téri üzletében május óta napközben hagyományos kiszolgálással, a normál nyitvatartási időn kívül pedig teljesen automata üzemmódban, személyzet nélkül várják a vásárlókat. A személyzet nélküli üzemmódban a bolt egy telefonos alkalmazással használható. A 150 négyzetméteres eladóterű üzletben 4 ezer árucikket biztosítanak a vevőknek.
A Coop Szeged Zrt. 1999. november 30-án alapították, a korábban több mint 50 évig működő Dél-Tisza menti ÁFÉSZ tevékenységét vette át. Az országosan működő Coop lánc tagjaként Csongrád-Csanád vármegyében 23 településen 41 üzletet működtet, élelmiszer, napicikk kereskedelmen túl papír-írószer és játék kiskereskedelemmel, valamint vendéglátással, illetve ingatlan-bérbeadással is foglalkozik.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a csaknem ötszáz alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás értékesítésből származó nettó árbevétele tavaly 14,35 milliárd forint volt, ami 9 százalékkal haladta meg az előző évit. A cég 2023-ban 363 millió, tavaly 431 millió forint adózott eredményt ért el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 28. 16:00, szombat | Életmód
Elindult a református templomokat és műemlékeket bemutató Református Digitális Épített Örökségtár
Elindult a Református Digitális Épített Örökségtár, az új, online adatbázis a református templomok és műemlékek bemutatását tűzte ki célul - közölték az örökségtár készítői pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 15:00, szombat | Életmód
Szallas.hu: tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló és Eger a belföldi utazók kedvence
Tavasszal Budapest, Hajdúszoboszló, Eger, nyáron pedig Siófok, Hajdúszoboszló és Gyula lehet a belföldi utazók leggyakoribb választása - közölte a Szallas.hu portál előfoglalási adatai alapján pénteken az MTI-vel.
2026. Február 28. 08:44, szombat | Életmód
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról a Magyar Zene Házában
Pop-up kiállítás nyílt a Korda György-Balázs Klári művészházaspárról Onstage/Backstage címmel pénteken a Magyar Zene Háza Popkulturális Klubkönyvtárában.

