Hírek
2020. Április 19. 12:56, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti
Új honlap indult a munkalehetőségek összegyűjtésére - TÉRKÉPPEL
Új honlapon gyűjtik a koronavírus-járvány idején is elérhető munkalehetőségeket, a térképes megjelenítés és az ügyfélszolgálat segítségével bárki könnyen tájékozódhat arról, hogy a közelében van-e üresedés
- mondta el Kelliár Zsolt, a Talentuno ügyvezetője az M1 szombat reggeli műsorában.
A kitoboroz.talentuno.hu oldal adatbázisban már több mint 200 cég található, és több százezer embert értek el például a közösségi médiában - tette hozzá.
Kitért arra is, a turisztikában és a vendéglátásban most "masszív" leépítések vannak, de léteznek olyan iparágak is, ahol nemhogy létszámstop van, de folyamatosan vesznek fel embereket. Ezek között megemlítette az IT és a technológiai területen működő vállalatokat, de a tanácsadó, illetve a pénzügyi szektorban tevékenykedő cégek között is vannak ilyenek.
A legtöbb nyitott pozíció Budapesten van, amelyet a nagyobb megyeszékhelyek követnek, mint Debrecen, Székesfehérvár, Győr és Szeged. Ugyanakkor vannak egészen kicsi vidéki települések is, ahol például egy pék- vagy asztalos üzem jelezte, hogy van szabad állás.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

