Hírek
2013. Szeptember 16. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: orientpress
Törvényt kell módosítani az újabb rezsicsökkentéshez
November elsejétől csökken az áram, a távhő és a gáz ára a kormány döntése szerint - mondta a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa a Híradónak. Németh Szilárd hozzátette: ehhez még törvénymódosításra is szükség lesz. A fogyasztók először decemberben kapják meg azokat a számlákat, amelyeken már a november elsejétől érvényes, csökkentett árak szerepelnek. A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport ezen túl még vizsgálja annak lehetőségét, hogy csökkenhessen a szén és a tűzifa ára is.
A Fidesz frakciója még a hónap elején határozott az újabb rezsicsökkentésről, akkor azonban a fűtési szezon kezdetét, október 15.-t jelölték meg időpontként. A kabinet az újabb csökkentéshez szükséges törvénymódosítások és a könnyebb számlázás miatt döntött az új dátum mellett.
Szeptember elején, a Fidesz visegrádi kihelyezett frakcióülésén jelentette be a képviselőcsoport vezetője az újabb rezsicsökkentést. Rogán Antal akkor azt mondta: az áram, a gáz és a távhő ára 11,1 százalékkal csökken majd a fűtési szezon kezdetén. A csökkenés mértékét úgy kell meghatározni, hogy a tavalyi év decemberi árakhoz képest az idei decemberi árak már húsz százalékkal olcsóbbak legyenek – mondta a frakcióvezető. Akkor két időpontot vizsgáltak, amikortól csökkenhetnek az árak, október 15-ét és november elsejét.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa azt mondta: utóbbi mellett döntött a kormány, de erről még az Országgyűlésnek is szavaznia kell. Elmondta, törvényt kell módosítani, és a törvénymódosításhoz időre van szükség, a november elsejei dátum ellenben tartható lesz mind a Parlamentben, mind a kormányzatnál és ez segítséget fog jelenteni a szolgáltatóknak is, hiszen akkor a számlázást nem kell megbontani a hónapra.
Idén eddig két lépcsőben csökkentek a rezsiköltségek: januártól 10 százalékkal lett olcsóbb a földgáz, az áram és a távhő ára, júliustól pedig a vízdíj, a csatorna, a szemétszállítás, a szennyvízszippantás, a PB-gáz és a kéményseprés díja mérséklődött. Ez egy átlag keresetű családnál akár évi 100 ezer forint megtakarítást jelent. A gáz, az áram, a távhő árának további 11,1 százalékos csökkentésével az eddigi 100 ezer forinton túl további havi 3-4 ezer forint maradhat a családoknál.
A fogyasztók először decemberben kapják meg azokat a számlákat, amelyeken már a november elsejétől érvényes, csökkentett árak szerepelnek.
Németh Szilárd arról beszélt: a rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vizsgálja annak lehetőségét, hogy csökkenhessen a szén és a tűzifa ára is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 14:09, szerda | Belföld
Fegyházbüntetésre ítélte a Győri Ítélőtábla a gyermekeiket elhanyagoló szülőket
2024. Május 15. 14:08, szerda | Belföld
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint -
2024. Május 15. 09:21, szerda | Belföld
Jelentősen csökkent az építőipar termelése is
2024 márciusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. Május 14. 15:11, kedd | Belföld
Orbán Viktor: háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz
Háború és béke kérdésében ez a választás sorsdöntő lesz - mondta a miniszterelnök kedden a Mol Poliol Komplexum tiszaújvárosi átadóján.