Az előkerült csontvázak azt mutatják, hogy az elhunytak elhantolásakkor nem nagyon figyeltek a temetés méltóságára.

Több évszázados emberi maradványokat találtak az egri vármúzeum igazgatósági épülete előtt a földben. Kettő teljes és egy fél csontvázat, továbbá több kisebb, egyelőre nem tisztázott eredetű emberi csontot. A két teljes csontváz egymáson fekszik, az alulra temetett elhunytat felhúzott lábakkal helyezték a sírgödörbe.

Nagy László régész a Hajnal-táj csütörtöki adásában elmondta, a két egymáson fekvő emberi maradványt tartalmazó sír mellett elhelyezkedik egy másik is, amelyben egy személy csontjai vannak. Ezt az elhunytat is szabálytalan testhelyzetben tették a földbe, a koponyája széttört, valamint a régészek több puskagolyót is találtak mellette.

A kutatók biztosak benne, hogy ezeket a csontvázakat a halottak eltemetése óta senki nem bolygatta, későbbi beásásoknak nem találták nyomát.

Nagy László szerint a leletek Eger 1596-os ostromához köthetők. Erre utal, hogy az elhunytak gödörszerű mélyedésbe lettek beledobva. A középkorban a szabályos római katolikus temetkezés nyugat-keleti tájolású, míg ezek északkelet-délnyugatiak. A szabálytalan testhelyzetek is azt mutatják, hogy sietősen tették őket a föld alá.

Van egy olyan tárgyi lelet is, amely egyértelműen jelöli a kort, egy 1585-ös évszámmal ellátott érme. Ezt az egyik elhunyt lábánál találták.

Arra a kérdésre, hogy végvári vitézekről van-e szó, nagyon nehezen megválaszolható kérdés – mondta a régész. Nagy László szerint több eshetőség is van, például elképzelhető, hogy az ostrom idején sietve földbe helyezett külföldi zsoldosok csontvázai kerültek elő.

Ha beigazolódik, hogy a leleteket valóban az 1596-os évből származnak, akkor ezek lesznek az első régészeti anyag, amely az akkori ostromhoz köthető.

A XVI. században két nagy jelentőségű ostromot indított a török Eger ellen. Az elsőt 1552-ben Dobó István kapitány vezetésével visszaverték a védők. Több mint negyven évvel később, 1596-ban azonban az oszmán sereg néhány hét alatt bevette a várat, amely csak kilencven év múlva került ismét keresztény kézre.