Városlista
2026. március 20, péntek - Klaudia, Alexandra

Hírek

2014. Augusztus 07. 08:19, csütörtök | Belföld
Forrás: MTI

Ötvenhárom porta lesz látogatható az Őrségben

Ötvenhárom porta lesz látogatható az Őrségben

Több mint félszáz porta nyitja meg kapuit a látogatók előtt augusztus 9. és 20. között a Hétrétország - a szerek és porták köztiválja című program keretében Vas megyében, az Őrségben.

A programok tizenegy napon át reggeltől estig tartanak, az előre jelzett időpontokban huszonegy őrségi településen ötvenhárom nyitott portára látogathatnak el az érdeklődők - mondta el a rendezvény főszervezője az MTI-nek.
Sülyi Péter hozzáfűzte: a vidéki udvarházakban a városi emberek számos újdonsággal találkozhatnak; beléphetnek például a magánházakba, a kézművesek műhelyeibe, az Őrségben élő képzőművészek műtermeibe, és megismerkedhetnek állattartók, gazdálkodók munkájával is.
A kézműveseknél a régi mesterségeket, például az agyagmegmunkálást (az Őrség a fazekasairól is híres) vagy akár a kóckötést is ki lehet próbálni. Népszerűek az állatsimogatók, egy másik portán kaktuszgyűjtő mutatja be ritkaságnak számító növényeit, és lesznek, akik a falu történetéről, hagyományairól mesélnek majd - ismertette Sülyi Péter.
A programsorozat könnyű- és komolyzenei koncertekkel, színházi előadásokkal, mozifilmek vetítésével egészül ki. A köztiválra a tradíciókat és a hagyományok megújítását képviselő, népszerű, közismert előadókat hívtak meg. A határon túli szereplők többsége a Felvidékről érkezik; Écsi Gyöngyi a meseszínházát mutatja be, a Csavar Színház népmesés produkcióval lép fel, Gaál Tamás pedig Villon-estet tart.
A tizenharmadik Hétrétország köztiválon jubileumukat ünneplő együttesek, társulatok is fellépnek. A Versszínház például tíz esztendővel ezelőtt alakult meg a köztivál központjának számító Őriszentpéteren. A társulat augusztus 19-én Petőfi Sándor-előadást mutat be, majd az est Ferenczi György és a Rackák vendége, Fekete-Kovács Kornél és Petruska András fellépésével folytatódik - emelte ki a főszervező.
A rendezvénysorozat nyitányaként (augusztus 10-én) a Neil Young amerikai rockklasszikus dalait éneklő, tízéves Neil Young Sétány lép fel Őriszentpéteren. Rátóti Zoltán, Huzella Péter, Tóth István és Jeney Szilveszter előadásában Sülyi Péter dalfordításait hallhatja a közönség. A programsorozat utolsó fellépője a harminc esztendővel ezelőtt megalakult Makám zenekar lesz.
A köztivál teljes programja a http://hetretorszag.hu honlapon érhető el.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

NAV: félmillióan hagyják bent a kedvezményt

2026. Március 20. 15:00, péntek | Belföld

Választás 2026 - Nézőpont: enyhén erősödik a Fidesz, nő a tábor aktivitása

A március 15-ei rendezvények után készült kutatás szerint a Fidesz-tábor aktivitása emelkedett, ezért a kormánypárt előnye enyhén növekedett a Tisza Párttal szemben - közölte a Nézőpont Intézet a Facebook-oldalán csütörtökön.

2026. Március 20. 06:50, péntek | Belföld

Gulyás Gergely megfontolná, hogy Magyarország katonai segítséget nyújtson, ha Trump kéri

Magyarország megfontolná, hogy eleget tegyen egy Trumptól érkező katonai segítségkérésnek – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy sajtónyilatkozatban.

2026. Március 19. 15:00, csütörtök | Belföld

Visit Hungary: elindult a jelentkezés a 33. Virágos Magyarország versenyre

Elindult a 2026-os Virágos Magyarország verseny jelentkezési időszaka.