Hírek
2025. Március 10. 11:11, hétfő |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Nagy Ádám: Gyorsak voltunk és bármire lehetett volna esély…

Március első hétvégéjén rendezték a CEE RMC I. fordulóját Jesoloban, Olaszországban.
Itt szállt harcba a sporttársaival, Senior kategóriában Nagy Ádám gokart versenyző.
Nagy Ádi beszámolóját olvashatják…
Elképesztő népes mezőny gyűlt össze, hatvanhat pilótával a kategóriámban. Az előző hétvégét ugyan itt rendezték, így felkészülten érkeztünk.
Pénteken egész nap teszteltünk, kisebb nagyobb sikerrel minden úgy alakult, ahogy vártuk.
Szombaton két edzést követően következett az időmérő, ahol csoportomban a tizenegyedik helyet sikerült megszereznem. Nem volt opcionális, szerencsétlenül sikerült a helyezkedés, így a legjobb körömben előznöm kellett. Aznap még két futamom volt.
Az első futamon a tizenegyedik helyről rajtolva háromszor kilöktek, így újból és újból előre kellett magam verekednem, így a tizenegyedik helyen futottam be, viszont beesett a spoilerem így a huszadik helyig soroltak hátra.
A második futamon a tizenkettedik helyről indultam, szintén sok kontakt volt, és nem volt egy tökéletes verseny viszont sikerült a hatodik helyen beérni, viszont ismét beesett a spoilerem, így a tizennyolcadik helyre soroltak hátra.
A vasárnapi nap volt még egy utolsó heatem, ahol remek versenyt futottunk, voltak kontaktok, viszont sikerült versenyzésből megoldani és beérni a harmadik helyen. Majd jött a hidegzuhany, az első két kerekem véletlen fordítva lett felrakva, ami előnyhöz nem juttat, viszont tiltja a szabály, így kizártak abból a futamból, ami azt jelentette, hogy a döntőben sem vehettem részt, hisz nagyon kevés pontot szereztem. Sajnáljuk, hogy így alakult, hisz gyorsak voltunk és bármire lehetett volna esély, viszont ebből is tanultunk.
A következő verseny az Országos Bajnokság I. fordulója, mostantól arra koncentrálunk.
Köszönöm a hétvégét apának, a Freestyle Racing SE-nek, a Freestyle Racing Hungary Kft-nek, illetve a Nagy Travel Kft-nek!
Fotó: Hajóka SportFotó
- Hajósi Miklós -
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:14, szombat | Sport
Premier League - Wirtz aláírt a Liverpoolhoz
Florian Wirtzet, a Bayer Leverkusen német válogatott labdarúgóját rekordot jelentő összegért szerződtette az angol bajnok Liverpool csapata.
2025. Június 21. 08:47, szombat | Sport
Grobnikban is dobogón a Kermor Motorsport pilótái
A dobogó összes fokán álltak a pilóták, a Grobniki autósport katlanban.
2025. Június 19. 07:28, csütörtök | Sport
Bajnokok Ligája - Örmény vagy montenegrói ellenfele lesz a Ferencvárosnak
Az örmény Noah FC vagy a montenegrói Buducnost Podgorica ellen kezdi meg a szereplést a magyar bajnok Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező 2. fordulójában.
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.