Városlista
2025. augusztus 4, hétfő - Domonkos

Hírek

2021. Február 06. 17:21, szombat | Belföld
Forrás: MTI/fotók: MTI/Mihádák Zoltán

Megölte élettársát, majd a tetemét gödörbe gurította egy férfi

Megölte élettársát, majd a tetemét gödörbe gurította egy férfi

Őrizetbe vettek egy 49 éves férfit, aki a gyanú szerint megölte élettársát, az élettelen testet pokrócba csavarta és egy gödörbe rejtette Veresegyházon

- közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton a rendőrség honlapján.

A szintén 49 év éves nő eltűnését január 11-én jelentette a féltestvére, mert akkor már hónapok óta nem hallottak felőle. A rendőrök megkeresték a nő ismerőseit, feltérképezték lakókörnyezetét, kikérdezték korábbi élettársát is, aki elmondta, 2020 nyarán elváltak útjaik, a nő elhagyta, azóta nem tud róla.

A rokonok szerint azonban tavaly novemberben a nő még együtt élt a párjával, és a holmijai is a mai napig a férfinél voltak. A férfit ezért ismét kihallgatták.

Ekkor azt mondta, hogy tavaly, egy késő őszi estén aludni tértek, majd hajnalban a nőt felakasztva találta veresegyházi lakásukban. Még az újraélesztésére is kísérletet tett, ám amikor látta, hogy küzdelme hasztalan, megijedt és a holttestet egy közeli gödörbe dobta - állította.

A férfi megmutatta az állattetemek elföldelésére is használt gödröt, ahol szombat reggel - egy ló maradványai alatt - meg is találták a nő holttestét. Az áldozat testén több olyan sérülést - sorozatos bordatörést, szilánkos lapockatörést, törött fogakat - találtak, amelyek egyértelműen bántalmazásból eredhettek. Az igazságügyi orvosszakértő kizárta az önkezűséget, önakasztásra semmi nem utalt.



A bizonyítékok hatására a férfi megtört és beismerte a bűncselekmény elkövetését. Vallomása szerint egy ideje már gyakran veszekedtek élettársával, és tavaly november 5-én eldurvult egy ilyen vita. "Ki volt kattanva" - mondta -, amikor lefejelte, majd bakanccsal megrugdosta áldozatát. Az élettelen testet ezután pokrócba csavarta, begurította a gödörbe, hulladékkal és gallyakkal letakarta, majd elment dolgozni.

A férfi ellen különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt indult eljárás, és a rendőrök kezdeményezik a letartóztatását - áll a közleményben.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért

Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is

A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.

2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld

MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása

A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.