Hírek
2024. Január 17. 13:44, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Lengyelországban vizsgálják a Pegasus kémszoftver használatát
A lengyel parlament alsóháza szerdán egyhangúlag megszavazta vizsgálóbizottság felállítását, amely annak felderítésére hivatott, hogy történt-e visszaélés a Pegasus kémszoftver használatánál az előző kormány időszakában.
A 460 fős szejmben a képviselők közül 432-en szavaztak a testület létrehozása mellett, senki sem adott le ellenszavazatot, és tartózkodás sem volt.
A bizottság feladata, hogy megvizsgálja azoknak a Pegasus felhasználásával végzett operatív és nyomozói tevékenységeknek a jogszerűségét, amelyek 2015 novemberétől kezdve nyolc éven át, a Jog és Igazságosság (PiS) kormányzása idején zajlottak.
A bizottság azzal is foglalkozik majd, hogy ki a felelős a Pegasus lengyelországi beszerzéséért.
A szejm elutasította a PiS módosító javaslatát, melynek értelmében a vizsgált időszakot kiterjesztették volna a jelenlegi kormánykoalíciót vezető Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) kormányzásának 2007-2015 közötti időszakára is. Michal Wójcik, a javaslatot a PiS részéről előterjesztő képviselő azzal érvelt, hogy a PO-PSL kormányzása idején gyakrabban folyamodtak lehallgatáshoz, és ehhez a Pegasushoz hasonló szoftvert alkalmazták.
A tavaly októberi választások nyomán megalakult szejm korábban már két másik vizsgálóbizottságot hozott létre. Az egyik a 2020-as lengyelországi elnökválasztás előtt tett kormányzati lépéseket vizsgálja, amelyek kizárólagos levélszavazást készítettek elő az akkori koronavírus-járvány miatt.
A harmadik vizsgálóbizottság a lengyel konzulátusok által kiadott vízumokkal összefüggő szabálytalanságokkal foglalkozik. A lengyel ügyészség 268 vízumkérelem korrupciógyanús elbírálása miatt folytat eljárást. A jelenlegi kormánykoalíció szerint ez ügyben nagyobb mértékű botrány történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
2026. Március 17. 06:57, kedd | Külföld
Trump a NATO jövőjét is megkérdőjelezte a Hormuzi-szoros miatt
Nyomást gyakorol szövetségeseire Donald Trump: az amerikai elnök szerint a NATO jövője is veszélybe kerülhet, ha a tagállamok nem támogatják az Egyesült Államok fellépését a Hormuzi-szoros térségében.
2026. Március 16. 12:00, hétfő | Külföld
Március 15. - Nicusor Dan: ez jó alkalom arra, hogy értékeljük a romániai magyarok hozzájárulását nemzetünk fejlődéséhez
Nicusor Dan államfő és Ilie Bolojan miniszterelnök is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.
2026. Március 15. 12:00, vasárnap | Külföld
Donald Trump nemzetközi haditengerészeti együttműködést kezdeményez a Hormuzi-szoros biztonsága érdekében
Donald Trump amerikai elnök szombaton nemzetközi haditengerészeti együttműködést helyezett kilátásba a Hormuzi-szoros kereskedelmi forgalmának újraindítása érdekében.

