Hírek
2017. Szeptember 07. 09:25, csütörtök |
Külföld
Forrás: Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti:
Légi csapást mértek egy vegyi fegyvert fejlesztő szíriai létesítményre

Izrael légi csapást mért csütörtökre virradóra Szíria egy vegyi fegyvereket fejlesztő és raktározó létesítményére - jelentette az izraeli média szíriai ellenzéki és libanoni forrásokra hivatkozva.
A Szíria nyugati részén, Hama közelében végrehajtott légi csapásban az izraeli légierő négy repülőgépe vett részt.
Izrael nem erősítette meg, de nem is cáfolta a bevetésről szóló hírt, mindössze annyit közölt, hogy nem foglalkozik külföldi jelentésekkel.
A légitámadás a Háárec című izraeli újság honlapja szerint rendhagyó, mert ez volt az első Szíria elleni izraeli katonai akció a szíriai ellenzék és a kormányzat között júliusban megkötött fegyverszünet óta.
Ha igazak az ellenzéki jelentések, akkor ezúttal nem a Hezbollah libanoni síita szervezetnek szánt fegyverszállítmány volt a célpont, mint korábban több alkalommal, hanem a szíriai Tudományos Tanulmányok és Kutatások Központjának (CERS) vegyi fegyverek fejlesztésével foglalkozó létesítménye Hamától délnyugatra.
Szíriában a hivatalos hírközlők nem jelentették a légitámadást. Az Izraelnek tulajdonított légi csapás az izraeli hadsereg húsz éve legnagyobb, Észak-Izraelben folyó, tíznapos hadgyakorlatának idején történt.
Az ENSZ vizsgálóbiztosai szerint a szíriai kormányzati erők a 2011 óta tartó polgárháborúban 27 alkalommal vetettek be nem hagyományos fegyvereket, csak idén áprilistól júliusig hétszer.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.