Hírek
2015. Április 20. 12:05, hétfő |
Helyi
Forrás: Police
Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa
Újra Egerben rendezik az országos döntőt.
Az Országos Rendőr-főkapitányság - Országos Baleset-megelőzési Bizottsága 2015-ben is megrendezi a Középiskolás Közlekedésbiztonsági Kupa elnevezésű verseny országos döntőjét. A verseny célja a középiskolás korosztály baleseteinek csökkentése, szabályismeretük elmélyítése.
Az idei országos finálé szervezésével az ORFK-OBB a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság – Heves Megyei Baleset-megelőzési Bizottságát bízta meg. A versenyen az ország valamennyi megyéjéből, mintegy 60 fő középiskolás gyermek vesz részt a megmérettetésben.
Az egri országos döntőn a diákok 2015. április 21-én elméleti, majd 2015. április 22-én 8 óra és 13 óra között - a Heves Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség rutinpályáján valamint az egri Északi-városrész utcáin - ügyességi és szabályossági gyakorlati feladatokkal mérik össze tudásukat.
A gyakorlati verseny ideje alatt az egri II. Rákóczi Ferenc és Cifrakapu utak kereszteződésében a forgalomirányító fényjelző készülék ki lesz kapcsolva, ott rendőrök irányítják majd a forgalmat.
Kérjük a közlekedőket, hogy az érintett városrészben fokozott körültekintéssel és óvatossággal közlekedjenek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 11. 08:26, vasárnap | Belföld
Operatív törzs: ahol riasztás van érvényben, ott aki teheti, ne induljon útnak
2026. Január 11. 08:24, vasárnap | Sport
Női kézilabda BL - Metzi győzelmével nagy lépést tett a csoportelsőség felé a Győr
A címvédő Győr 27-24-re győzött a két magyar játékossal felálló francia Metz HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének szombati rangadóján.

