Hírek
2013. December 20. 14:42, péntek |
Külföld
Forrás: ujasz.hu
Ízléstelen módon élik ki magyargyűlöletüket a sógorok
A Szent Koronát gyalázták a félkegyelmű osztrák köztévés „humoristák”
Primitív ízléstelenséggel élték ki magyargyűlöletüket egy osztrák „showműsor” szerkesztői. A legutóbbi adásuk vendége a bécsi magyar nagykövet volt, amikor előkerült a Szent Korona másolata.
A Wir Staatskünstler című műsor humoristái arra voltak kíváncsiak, hogy a Btk. szerint tényleg egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető-e az Magyarországon, aki megsérti a nemzeti jelképeket, ilyennek számít a Szent Korona mellett a Himnusz és a zászló is – számol be az esetről a 444.
Miután a nagykövet, Szalay-Bobrovniczky Vince elismerte, hogy igen, ekkor előkerült a korona másolata, amit az osztrákok dobálgatni kezdtek, leejtették, szidalmazták, viccet csináltak belőle, majd megkérdezték a nagykövetet, ez szerinte belefér-e még vagy emiatt már börtönbe kerülnének.
Szalay-Bobrovniczky csak kínosan nevetett az egészen, majd hozzátette, szerinte ez még belefér. A műsort követően azonban levélben adott hangot felháborodásának.
A nagykövet levele:
„Az osztrák közszolgálati csatorna (ORF) „Wir Staatskünstler” c. műsorának készítői egy általános kérdésekről szóló, szatíraműsorban leadandó interjúként egyeztetett és több mint fél óráig ebben a szellemben is folyó beszélgetés végén ízléstelen csapdahelyzetet generáltak.
Ennek célja érezhetően az volt, hogy félbeszakítsam a beszélgetést, avagy később letiltassam azt, ezáltal is megerősítve az osztrák sajtóban többször tapasztalható képzetet, miszerint hazánkban korlátozzák a művészeket és a gondolatok szabadságát.
Úgy gondoltam, és úgy gondolom, hogy – diplomataként is – felülni a provokációnak csak indokolatlan súlyt és jelentőséget adott volna egy kabaré-összeállításba szánt, egyesek által talán humorosnak vélt, valójában azonban otromba és övön aluli akciónak.
Ezért az adott helyzethez képest igyekeztem elhatárolódni a színészek által előadott „jelenettől”, figyelmeztetve őket annak sértő jellegére, egyben kifejezve egyetértésemet egyikükkel, aki szerint az ilyen stílus egy félkegyelműre vall.
Az összesen 45-50 perces anyagból a szerkesztők lényegében csak ezt a pár perces jelenetet adták közre, ráadásul ezt is jelentősen megvágva, a sértő, bornírt elemeket hangsúlyozva, a jelenettel kapcsolatos kritikus megjegyzéseim többségét kihagyva.
Ennek megfelelően tiltakozásomat jelzem az ORF vezetősége felé”.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.