Tavaly igazi meglepetést okozott a bolíviai mókusmajom születése a szegedi állatkertben, mivel a gondozók úgy tudták, egy kizárólag hímekből álló csapat érkezett a vadasparkba a fajmentő tenyészprogram keretében. Kiderült, hiba csúszott a korai nemmeghatározásba, és egy nőstény is a hímek közé keveredett.

Júliusban így már nem csodálkoztak annyira az állatkert munkatársai, amikor az első kölykét is gondosan felnevelő nőstény egy újabb utódot hozott világra.

A Brazília, Peru és Bolívia trópusi esőerdeiben honos mókusmajmok a legjátékosabb majmok közé tartoznak, felnőtt korban is igazi örökmozgók. A Szegedi Vadasparkban egy idős barnafejű pókmajommal, Tóbiással és a talajon mozgó rágcsálókkal élnek társbérletben, amely társulás a természetben is előfordul. A különböző főemlősök sokszor együtt mozognak, valamint őket azért követik a csak talajon élő rágcsálók, mert bizton számíthatnak az általuk földre hullajtott magvakra.

Az egy kilogrammos, negyven centiméter testhosszú, barnás, narancssárgás szőrű mókusmajmok idejük nagy részét a fák ágai között töltik. Harmincöt centiméter hosszúságú farkukat nem használják kapaszkodásra, egyensúlyoznak vele, és bizonyos testhelyzetekben arra támaszkodnak. Főként gyümölcsöket és különféle rovarokat fogyasztanak. A nőstény az esős évszakban hozza világra egyetlen kicsinyét, mintegy 150-170 napos vemhességi idő után.

A bolíviai mókusmajom még nem számít veszélyeztetettnek vadon, de létszáma folyamatosan csökken az élőhelyének pusztítása, illetve a vadbefogások miatt. A természetben nagy - akár ötszáz fős - csapatokban élnek, amelynek alapját az egymással rokon nőstények jelentik, míg a hímek ivaréretté válva elhagyják a csoportot. Küllemük alapján meglepő lehet, de kifejezetten harcias természetűek, heves csatákat vívnak egymással az erőforrásokért a csapaton belül is.