Hírek
2016. Március 08. 10:14, kedd |
Helyi
Forrás: Polgármesteri hivatal
HÁROMMILLIÁRDBÓL ÚJULHAT MEG EGER SZENNYVÍZHÁLÓZATA
Megközelítőleg 3 milliárd Ft-os uniós és hazai forrásból újíthatja meg Eger a város szennyvíz-hálózatát – döntött a napokban Magyarország Kormánya.
A kabinet az 1084/2016. (II. 29.) számú kormányhatározattal kiemelt projektként nevesítette a fejlesztést.
Az egri pályázat pontos címe: „Eger szennyvízcsatorna-hálózatának fejlesztése és a szennyvíztisztító telep korszerűsítése”. A Magyar Közlöny 2016. évi 26. számában megjelent kormányhatározat a KEHOP éves keretének felosztásáról szól, s ebben Eger számára 2,62 milliárd Ft támogatást, valamint 300 millió Ft, hazai költségvetésből megtéríthető önerőt jelölt meg a Kormány.
A tervezett fejlesztést a támogatott pályázók a Nemzeti Fejlesztési Miniszter által alapított Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. projektfelügyelői segítségével végzik el, s egyben ez a szervezet látja el a fejlesztési konzorcium vezető szerepét is.
Habis László polgármester elmondta:
A korábban összeállított szakmai koncepció szerint megújulhat a belváros és a déli iparterület közötti szennyvíz főgyűjtőcsatorna, az egri szennyvíztelepet korszerű módon lefedik és technológiai korszerűsítést is végrehajtanak az üzemben, így lehetőség nyílik majd az iszapkezelés energiahatékony megvalósítására is.
A fejlesztési program véglegesítése a következő hónapok feladata.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 26. 12:00, csütörtök | Belföld
Szijjártó Péter német beavatkozási kísérletekről beszélt a magyar választásokba
2026. Február 26. 09:00, csütörtök | Belföld
Orbán Viktor: elrendeltem a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését
Orbán Viktor kormányfő elrendelte a kritikus energetikai infrastruktúra védelmének megerősítését - erről a miniszterelnök számolt be a Facebook-oldalára feltöltött videóban szerdán, a védelmi tanács ülése után.

