Hírek
2013. Március 30. 05:00, szombat |
Sport
Forrás: MTI
Erdei másfél kilóval könnyebb ellenfelénél
Erdei Zsolt korábbi félnehéz- és cirkálósúlyú profi ökölvívó világbajnok több mint másfél kilóval könnyebbnek bizonyult szombati ellenfelénél, az orosz Gyenyisz Gracsovnál a pénteki mérlegelésen.
A hivatásosok között veretlen magyar bokszoló 77,7 kilogrammot, míg Gracsov 79,3 kilogrammot nyomott a monte-carlói központi Casino épületében megtartott hivatalos eseményen.
"Elégedett vagyok a súlyommal, ennyire kalkuláltam. Edzettem, szálkásodtam, már jó ideje nincs gondom a kilókkal, mert fegyelmezetten ettem az elmúlt kilenc hétben, és ennek nyilván megvan az eredménye - mondta Erdei a menedzsmentje által elküldött beszámoló szerint. - Az ellenfelem nem is annyival magasabb, mint elsőre gondoltam, csak egy fél fejjel. Jó formában és gyorsnak érzem magam, nem vettem észre, hogy az ütőerőm csökkent volna, de ez kiderül majd szombat este. Én úgy érzem, mindent kihoztam ebből a felkészülésből, amit csak lehetett".
A "Monte-Carlo millió dolláros szupernégyes" elnevezésű bokszgála első fordulójában várhatóan 21 óra után lép majd kötelek közé a csaknem kétéves kihagyás után visszatérő Erdei; meccsét a Sport 1 élőben közvetíti. A négyes torna másik mérkőzésén a dominikai Edwin Rodríguez találkozik a hozzá hasonlóan veretlen argentin Ezequiel Osvaldo Madernával. A két meccs győztese július 13-án küzd meg egymással, az egymillió dolláros díjon pedig 60-40 százalékos arányban osztoznak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport
Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.

