Hírek
2021. Február 11. 08:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Elítélték a feleségét elrabló férfit
Jogerősen másfél év börtönbüntetésre ítélték - három év próbaidőre felfüggesztve - azt a baranyai férfit, aki feleségét, aki korábban elköltözött tőle, akarata ellenére visszavitte a közös lakásba 2017 nyarán
- tájékoztatta a Pécsi Törvényszék szerdán az MTI-t. A közlemény szerint a vádlott házassága 2017 elején romlott meg, a feleség ezért elköltözött egy másik településen élő férfihoz. A férj ezután két gyermekével - köztük az ügy negyedrendű vádlottjával - egyedül maradt a közös családi házban.
A férfi elhatározta, hogy feleségét - annak akarata ellenére is - hazaviszi, ezért két társával úgy döntött, kocsival elrabolják a nőt, amikor az hajnalban autóbusszal munkába indulna. A három férfi 2017 júniusában ment el a nőért: a buszmegállóban álló sértettet a másodrendű vádlott a karjánál fogva megragadta, a gépkocsihoz húzta, majd úgy lökte be az autó hátsó ülésére, hogy a hátul ülő elsőrendű vádlott behúzta a feleségét a gépkocsiba.
Ezután, a hangosan tiltakozó asszonnyal együtt mentek el a közös házhoz. A nő több sms-üzenetet küldött új élettársának azzal, hogy elrabolták, ezért a férfi a házhoz ment, és értesítette a rendőrséget.
Amikor a férfi a házhoz ért, és a nő ki akart hozzá menni, a férj nem engedte. A feleség végül öklével kitörte a bejárati ajtó üvegét, eközben az élettársa a gépkocsival nagy sebességgel az udvarra hajtott. Ekkor az őt figyelő elsőrendű és negyedrendű vádlott vasvillával, illetve vascsővel ütni kezdte az autót; a rendőrök ezt követően érkeztek meg a helyszínre.
A Komlói Járásbíróság tavaly februárban az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése és társtettesként elkövetett rongálás miatt másfél év börtönbüntetésre ítélte három év próbaidőre felfüggesztve. A másod- és harmadrendű vádlottat ugyanezen bűnök miatt ítélték el, előbbi egy év nyolc hónap börtönbüntetést kapott, utóbbit pedig többszörös visszaesőként egy év tíz hónapos büntetéssel sújtották. A negyedrendű vádlottat egy évre próbára bocsátották rongálás miatt.
A jogerős ítélet szerint a másod- és harmadrendű vádlottat társtettesként elkövetett személyi szabadság megsértése miatt mondták ki bűnösnek, míg a negyedrendű vádlottat társtettesként elkövetett rongálás miatt marasztalták el. Ezért a bíróság a másodrendű vádlottat egy év nyolc hónap börtönre, a harmadrendű vádlottat - mint többszörös visszaesőt - egy év börtönre ítélte, valamint a negyedrendű vádlottat egy évre próbára bocsátotta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 12. 15:00, péntek | Belföld
Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
A katasztrófavédelem központi mentőszervezeténél 56-an tettek esküt, miután részt vettek egy háromnapos szimulációs gyakorlaton Hajdúszoboszlón, a Katasztrófavédelmi Kiképző- és Raktárbázison -
2026. Június 12. 12:00, péntek | Belföld
NAV: július 1-től hatályba lép a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-től Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
2026. Június 12. 07:13, péntek | Belföld
Kormányszóvivői tájékoztató: a diák- és a babaváró hitellel, a fővárossal és az egészségüggyel kapcsolatos döntéseket hozott a
2026. Június 11. 13:00, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid: felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben
Felveszik a kesztyűt a lassújelekkel szemben, ezen a nyáron a MÁV-nál olyan pályafelújítási program indult, amelynek célja, hogy legalább a legfontosabb, legnagyobb forgalmú vasútvonalakon csökkenjenek a lassújelek

