Hírek
2020. December 30. 11:58, szerda |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: mti
Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a horvát földrengés után
Elenyésző számú kárt jelentettek Magyarországon a biztosítóknak a horvátországi földrengés miatt.
Németh Péter, a CLB biztosítási alkusz cég értékesítési és kommunikációs igazgatója azt közölte az MTI-vel szerdán, hogy a legtöbben betört ablakokról, leesett és megrongálódott ingóságokról, ritkábban pedig a lakás falán keletkezett kisebb, nagyobb repedésekről számoltak be.
A szakember kiemelte: nem árt sietni a kártérítési igény bejelentésével, hiszen a biztosítók elvárják az ügyfelektől, hogy ezt öt munkanapon belül jelezzék. Érdemes az ingatlanban keletkezett kárt fényképpel dokumentálni, ugyanis a biztosítók ezt is kérhetik az ügyintézéshez.
Természetesen a megrongálódott ingóságokra is fizet a biztosító, az összeg nagysága azonban a szerződéstől függ - tette hozzá, megjegyezve, hogy jellemzően a legegyszerűbb lakásbiztosítások is kiterjednek a földrengések okozta károkra.
Kedden kora délután 6,3-as magnitúdójú földrengés rázta meg Horvátországot, a földrengés epicentruma Zágrábtól 46 kilométerre, a közép-horvátországi Petrinja közelében volt, ahol több épület is összedőlt.
A földrengést Magyarország nagy területén érzékelte a lakosság, egyebek mellett Budapesten, Érden, Veszprémben, a Balatonnál, Nagykanizsán és Pécsen is.
A földrengés három Baranya megyei településen okozott kisebb anyagi károkat - tudatta a katasztrófavédelem, jelezve: arról nem érkezett bejelentés, hogy megsérült volna valaki.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

