Hírek
2017. Augusztus 30. 13:35, szerda |
Helyi
Forrás: PH
DULA ÉS BESENYEI SUPEROIR BORAI KÉPVISELIK EGERT EGY ÉVEN ÁT

2017-ben nyolcadik alkalommal választotta meg a „Magisztrátus Borát” Eger Közgyűlése, korábbi nevén a Magisztrátus.
Büszkék vagyunk arra, hogy Egerben több, mint tízezer embernek jelent megélhetést a szőlőtermelés, valamint a borkészítés és a borkereskedelem. Büszkék vagyunk arra is, hogy térségünkben nagy fajtagazdagságban termelnek szőlőt, s ennek megfelelően gazdag a kiváló minőségű borok választéka. A csodás, egri termőhely adottságaira alapozva létezik két cuvée, a messze földön híres Egri Bikavér, valamint fehér párja, az Egri Csillag, amely képes megmutatni az Egri Történelmi Borvidék igazi arcát.
Eger Önkormányzata számos bor-gasztronómiai rendezvény támogatásával, a bor iránt érdeklődő külföldi delegációk invitálásával, borászaink sikereiről szóló hírek folyamatosan publikálásával is igyekszik erősíteni az egri bor iránti keresletet. Együttműködünk az Egri Borút Egyesülettel, a Szépasszonyvölgyi Vendégvárók Egyesületével és más, helyi szervezetekkel az egri bor sikere érdekében. A közelmúltban könyvet jelentettünk meg az egri nedűkről és honlapot hoztunk létre, amely a borvidék értékeit mutatja be, emellett további, modern megoldásokon is dolgozunk - mondta sajtótájékoztatón Habis László polgármester. Aláhúzta: a fentiekhez hasonló, fontos marketing eszköznek tartjuk a „Magisztrátus Bora” választást is, melynek meggyőződésünk szerint komoly értéke van a helyi borászok között.
Mint ismert, a képviselőtestület tagjai a 2017 június 22-én tartott ülésen - hagyományos vakbírálattal – választották ki azt a három Egri Bikavért és - immár ötödik alkalommal - azt a három Egri Csillagot, mely nedűk esélyt kapnak arra, hogy a „Magisztrátus”, vagyis a város hivatalos boraként kerüljenek terítékre rendezvényeken és kerüljenek a Városházára látogató vendégek ajándékcsomagjába. (A bírálat során a tavasszal megrendezett Egri Borvidéki Borversenyen első öt-öt helyezést elért Egri Bikavér és Egri Csillag borból azok kerültek a Közgyűlés asztalára, melyekből a termelő kellő mennyiséggel rendelkezik.)
A címet a városatyák által a legjobbnak ítélt három-három nedű közül egy-egy kaphatta meg, a tulajdonosokkal folytatott ártárgyalás függvényében. Ennek eredményeként a Dula Pincészet Egri Csillag Superior 2016-os fehév cuvée-je (leányka, sauvignon blanc, tramini, chardonnay) és a Besenyei Borház 2013-as Egri Bikavér Superior bora (kékfrankos, cabernet sauvignon, merlot, blauburger, kadarka), lett 2017-ben a „Magisztrátus Bora” - húzta alá a városvezető.
A 2017 augusztus 29-én tartott, sajtótájékozaval egybekötött eredményhirdetésen és kóstoláson a két pincészet képviselői, Dula Bence és Dula Áron, valamint Besenyei Viktor és Besenyei Klára adott hangot örömének. Elmondták: egy-egy családi pincészet képviselőiként több családtagjuk és a szintén családtagnak tekintett munkatársak szakmai tudását, dolgosságát dicséri a mostani siker.
Dula Áron arra hívta fel a figyelmet, hogy pincészetükben nem külön borok házasításaként, hanem együtt préseléssel és erjesztéssel készülnek a Csillagok, így a nedű még komplexebb ízt ad.
Besenyei Klára kifejtette: hisznek a házasításban, házaspárként is az „együtt több” igazságát vallják. Meggyőződése szerint a bor esetében a cuvée készítés során kerül előtérbe az a borvidékre jellemző különlegesség, melyet egy fajtabor nem tud önmagában megmutatni.
A borászok hangsúlyozták: a „Magisztrátus Borának” választott - immár Hungarikum - Egri Bikavér és fehér párja, a Csillag jelen esetben is kiválóan harmonizál egymással, ugyanis a 2016-os „Dula Csillag Superiort” és a 2013-as „Besenyei Bikavér Superiort” egymás után kóstolva igazi, egri élményt kap a fogyasztó.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 11. 11:32, vasárnap | Helyi
Elismeréseket vehettek át mentődolgozók a mentők napja alkalmából
A mentők napja alkalmából országszerte mintegy 1700 mentődolgozó részesült elismerésben, közülük kétszázan az Országházban vehették át kitüntetéseiket - közölte az Országos Mentőszolgálat szombaton az MTI-vel.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Május 11. 11:46, vasárnap | Sport
Labdarúgó NB I - A Pakson győztes Ferencváros és a Puskás Akadémia között dől el az arany
A címvédő Ferencváros hátrányból fordítva 3-2-re nyert a harmadik Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának szombati rangadóján, ezzel a Puskás Akadémiát visszaelőzve újra az élen áll.