Hírek
2016. November 21. 07:46, hétfő |
Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Dízelbotrány - Milliókat követel a Volkswagentől a londoni polgármester
Több millió font kártérítésre tart igényt a Volkswagentől Sadiq Khan, London polgármestere.
Khan a hivatala által vasárnap nyilvánosságra hozott közleményben a német járműgyártó csoport tavaly kirobbant a teszteredmény-hamisítási botrányával indokolja az összesen 2,5 millió font (900 millió forint) kártérítési követelést.
A londoni polgármester szerint a brit főváros közlekedésének irányításáért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) hozzávetőleg ennyi bevételtől esett el a londoni belvárosi behajtási díjból a hamisított - a mindennapi használat során mértnél sokkal alacsonyabb - gyári szennyezőanyag-kibocsátási értékek után járó engedmények miatt.
A londoni közgyűlés 2003-ban honosította meg az akkor napi 5 fontos, azóta 11,50 fontra (4200 forintra) emelt behajtási díjat, amelyet minden négy- vagy többkerekű, belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy egyéb közszolgálati jármű vezetőjének ki kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a belvárosi fizetős zóna határát. A díjfizetési kötelezettség alól csak az elektromos és hibridüzemű, vagy igen alacsony károsanyag-kibocsátású magánautók tulajdonosai kapnak mentességet vagy kedvezményt.
Sadiq Khan a Volkswagen nagy-britanniai érdekeltségének is elküldött felhívásában hangsúlyozza, hogy a TfL adatai szerint Londonban 500 ezer Volkswagen - illetve a járműipari csoport által gyártott egyéb modell, köztük Audi, Skoda és Seat - közlekedik. Közülük 80 ezer, 2009-2015 között gyártott dízelmotoros példányba szerelhették be azt a szoftvert, amely érzékeli, ha a motor teljesítményét laboratóriumi körülmények között mérik, és ekkor a mindennapi használatnál jobb szennyezőanyag-kibocsátási értékeket produkál.
A londoni polgármester közölte: a Volkswagentől várt kártérítést a városháza teljes egészében olyan londoni iskolák megsegítésére fordítaná, amelyek különösen szennyezett levegőjű negyedekben működnek.
Sadiq Khan felszólította a német autógyárat arra is, hogy részesítse kártérítésben azokat a londoniakat, akik a teszthamisító szoftverrel felszerelt Volkswagen gyártmányokat jóhiszeműen megvásárolták.
Hivatalos becslések szerint évente 9400 londoni hal meg olyan betegségekben, amelyeket közvetlenül vagy közvetve a szennyezett városi levegő okoz.
A VW saját adatai szerint világszerte 11 millió olyan dízelmotoros Volkswagen-modellt adhattak el, amelyekbe bekerült a hamis méréséi eredményeket produkáló szoftver.
A botrány az Egyesült Államokban robbant ki, és a Volkswagen eddig 15 milliárd dollár költséggel járó visszavásárlási, javítási és kártérítési programról jutott egyezségre az amerikai hatóságokkal.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.