Hírek
2011. Augusztus 14. 07:25, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress
Devizahiteles védő programot indít az AXA

Az AXA péntektől elérhetővé teszi az Állam által kidolgozott Otthonvédelmi Akcióterv keretében igényelhető Árfolyam-rögzítési Programot, amellyel a törlesztési nehézségekkel küzdő devizahiteles ügyfelein kíván segíteni.
Ezzel egyidőben az AXA útjára indítja saját HitelPajzs Programját, melynek elsődleges célja, hogy hosszú távon biztos védelmet kínáljon az AXA ügyfelei számára a devizahitelek árfolyamkockázata, valamint a rövid kamatperiódusban rejlő kamatkockázat ellen.
Az állam által támogatott Otthonvédelmi Akcióterv keretében igényelhető 2011. és 2014. között érvényes árfolyamrögzítési programmal az AXA azon ügyfeleinek is segíteni tud, akik a HitelPajzs program feltételeinek esetleg nem felelnek meg, ezáltal a két program jól kiegészíti egymást.
Az elmúlt évek során jelentősen ingadozó tőkepiaci környezet, valamint a svájci frank forinttal szembeni erősödése együttesen több tízezer devizahitellel rendelkező magyar háztartás törlesztési terheit növelte. Az AXA a 2010 októbere és 2011 márciusa közötti időszakban, saját hatáskörében már nyújtott árfolyamkedvezményt valamennyi devizában törlesztő ügyfele számára, amelynek eredményeképpen az adott időszakban több százmilliós nagyságrendben csökkent az AXA ügyfelek törlesztési kötelezettsége. A sikeres program folytatásaként, immár az Otthonvédelmi Akciótervvel karöltve az AXA útjára indítja a HitelPajzs nevű programját.
A HitelPajzs program elemei a HaviFix törlesztési mód, valamint a KamatPajzs nevű termék, amelyek az AXA ügyfelek jelentős részének kínálnak megnyugtató megoldást a jelenlegi bizonytalan helyzetre a hitel teljes futamideje alatt.
Az AXA saját fejlesztésű termékei közül a HaviFix törlesztési mód egyaránt igényelhető a már meglévő és az újonnan felvett hitelek esetében is, svájci frank, euró és forint devizanemekben egyaránt. A HaviFix törlesztési mód választása esetén az AXA-nál már 2011 augusztusától elérhető, hogy a szerződéskötéskor meghatározotthoz képest, a későbbi periódusok törlesztőrészlete maximum 10 szzáűalékkal térhet el az első periódusban meghatározott HaviFix részlettől. Ezzel előre tervezhetővé válnak a devizahitelek törlesztőrészletei, a hitel teljes futamideje alatt. Az ügyfél törlesztési kötelezettsége forintban és periódusonként kerül rögzítésre, az aktuális árfolyam és kamatszint alapján. A törlesztőrészlet forintban történő rögzítése érdekében a hitel futamideje rugalmasan változik. Abban az esetben, ha az árfolyam vagy a kamatszint a rögzítés időpontjában meghatározott értékhez képest az ügyfél számára kedvezőtlenebb irányba változik, a hitel törlesztési ideje kitolódik, míg az ellenkező esetben a hitel visszafizetésének ütemezése akár rövidülhet is.
A HitelPajzs program másik fontos eleme a KamatPajzs. Ez a hitel átalakításával akár a teljes hátralévő futamidőre védelmet biztosíthat az AXA ügyfeleknek a svájci frank esetleges további kamatemelkedésétől. Az AXA ügyfelei számára egy Magyarországon egyedülállóan hosszú kamatperiódusú, svájci frank alapú termék is elérhető lesz augusztus végétől, amellyel az ügyleti kamat 5, 10 vagy akár 20 évre is rögzíthető. A KamatPajzs kizárólag a svájci frank alapú AXA jelzáloghitelekkel már rendelkező ügyfelek számára lesz elérhető.
A héten már az OTP Bank is bejelentette, hogy az állami mellett saját árfolyam-rögzítési programot indít a bajba került devizahitelesek számára.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.