Hírek
2022. December 19. 08:39, hétfő |
Belföld
Forrás: Ügyészség
Bemutatott a sértett a vádlottnak, aki veréssel vett elégtételt
A Kiskunhalasi Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy fiatal férfival szemben, aki haragosát a nyílt utcán több alkalommal ököllel megütötte, földre kerülése után pedig meg is rúgta.
A két férfi között a vita azért alakult ki, mert a sértett bemutatott a vádlottnak.
A vádirat szerint a helybéli férfi – az ügy vádlottja – 2022. január 20. napján, a kora esti órákban az általa vezetett gépkocsival éppen akkor indult el egy kiskunhalasi dohánybolt előtti parkolóból, amikor a sértett gyalogosan megérkezett oda. A köztük lévő haragos viszony miatt a sértett bemutatott a vádlottnak, akit ezt feldühített, ezért azonnal visszatolatott a parkolóba és kiszállt a gépjárművéből.
A két férfi összeszólalkozott, majd a vádlott ököllel megütötte a sértettet, aki ettől a földre esett. Ezt kihasználva az elkövető további öt alkalommal ököllel megütötte és kétszer meg is rúgta a sértettet, aki a kezeit feltartva, összegörnyedve próbálta kivédeni a fejét célzó ütéseket, de azok közül több így is eltalálta.
A sértettnek a bántalmazás következtében a jobb szemének környékén – 8 napon belül gyógyuló – repesztett sérülései lettek. Sikeres védekezése nélkül azonban, a nagy erejű ütésektől, súlyos sérülése, így orr-, vagy arccsonttörése is lehetett volna.
Az ügyészség a férfit súlyos testi sértés bűntettének kísérletével vádolja és ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A férfi bűnösségéről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 17. 14:00, kedd | Belföld
Szijjártó Péter szerint Brüsszel el akarja venni az olcsó orosz kőolajat Magyarországtól
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
2026. Március 17. 11:00, kedd | Belföld
EM: megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál
Hétfőtől megszűnt a kényelmi díj a mobilparkolásnál - hívta fel a figyelmet Solymár Károly Balázs, az Energiaügyi Minisztérium (EM) infokommunikációért felelős államtitkára a tárca Facebook-oldalán hétfőn.

