Városlista
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2016. November 28. 18:43, hétfő | Helyi

A vasárnap esti Eger Csillaga díjátadó gáláról

A vasárnap esti Eger Csillaga díjátadó gáláról

Habis László hozzátette: az egriek figyelemmel kísérik és elismerik a köztünk élő kiválóságokat, akik egymást is tisztelettel bátorították.

Polgármester Úr, aki egyben az Egri Lokálpatrióta Egylet (ELE) elnöke, köszöntőjében kiemelte: a jubileumi, 10. Eger Csillaga szavazást abban az évben rendezték meg, amikor az ELE fennállásának 25. évfordulóját ünnepli. Az, hogy ez a kezdeményezés 10 éve sikeres, jól mutatja, hogy milyen sok kitűnő polgára, munkása van a városunknak, akik Egerért és értünk dolgoznak. Idén 42 jelölésből az ELE Választmányának döntésével 15 egri kiválóságot tártak az egri polgárok elé. Megannyi remek helyi ember, fiatalok, idősebbek, a sport, kultúra, szociális ágazat, a szolgáltatás, az ipar területéről és még sorolhatnánk. Színes, sokrétű ajánlást tárt az egriek elé az Egylet, interneten és papír-alapon lehetett szavazni a kategóriagyőztesekre, november 21-ig.

Habis László hozzátette: az egriek figyelemmel kísérik és elismerik a köztünk élő kiválóságokat, akik egymást is tisztelettel bátorították. Ők a mindennapok csodatevői, akik a szavazás eredményétől függetlenül igazi egri csillagok.

Az "EGER CSILLAGA 2016" cím nyertesei:

- Gazdasági társaságok: Hotel Senátor-ház

- Intézmények: Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános, Közép-, Alapfokú Művészeti Iskola és Pedagógiai Intézet

- Szervezetek: Állatokat Védjük Együtt Alapítvány

- Magánszemélyek: Hasilló Annamária szülésznő

- Fiatalok: Prokaj Kiara Felícia íjász


A jelöltek bemutatkozó filmjei:

http://egrilokalpatriotak.hu/?oldal=HirMegjelenit&hirKod=20161119083424

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Október 04. 09:24, szombat | Életmód

Budapest Maraton Fesztivál - Csúcsot dönt az idei verseny

Minden idők legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseménye lesz a jövő hétvégén sorra kerülő 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál - jelentette be Kocsis Árpád főszervező.