Hírek
2025. Szeptember 30. 07:16, kedd |
Életmód
Forrás: MTI
A Parno Graszt januárban a Sportarénában lép fel
Eddigi legnagyobb koncertjére készül a Parno Graszt, amely 2026.január 31-én a Papp László Budapest Sportarénában lép fel. Az est során az Aurevoir. is műsort ad.
A Parno Graszt a magyarországi cigányzene egyik legfontosabb képviselője, amely a szabolcsi Paszabról indult 1987-ben, és azóta építi saját, generációkat összekapcsoló zenei világát - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
"A Parno Graszt az autentikus cigányfolklórból merít, tradicionális hangszerekkel, ugyanakkor egyáltalán nem fél hozzányúlni magyar vagy akár nemzetközi slágerekhez, és azt saját eszköztárukból új jelentéssel tölteni meg. A csaknem negyvenéves zenekarban jól megférnek egymás mellett a tradíciók és az új kontextusba helyezett hagyományok, amit bizonyít, hogy a hazai zenei élet színe-javával készítettek már közösen dalt, Pogány Indulótól kezdve Dánielfy-n és a Bagossy Brothers Company-n át a Bohemian Betyars-ig" - írták a közleményben.
A Parno Graszt idén Artisjus-díjat vehetett át mint az év produkciója, a Budapest Parkban tartott tavalyi lemezbemutató koncertjéért. A zenekar tagja: Oláh József, Oláh Viktor, Horváth Sándor, Jakocska Rómeó, Oláh Heléna, Oláh Krisztián és Németh István.
Az együttes saját szerzeményeket is készít, Rávágok a zongorára című anyaguk első magyar albumként 2002-ben felkerült a legrangosabb világzenei listára (WMCE). Élőben is többször meghódították a közönséget és a kritikusokat Európában, Észak- és Dél-Amerikában, Ázsiában. Magyarországi ismertségükhöz hozzájárult szereplésük a 2016-os A Dalban. A Parno Graszt tavaly az év hangszeres előadója kategóriában Petőfi Zenei Díjat vehetett át.
A jövő január végi koncerten a Sportarénában a Parno Graszt előtt az Aurevoir. lép színpadra. A zsámbéki ethno-beat zenekar modernebb irányból közelít a népzenei hagyományokhoz. A közlemény kiemelte: bár más világot képviselnek, a közös nevező ugyanaz - tiszta szívvel, alázattal és szenvedéllyel nyúlnak vissza a régi dallamokhoz, és teszik élővé, átélhetővé a mában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 13. 07:31, kedd | Életmód
Korábban soha nem látott változásokat talált a James Webb Űrtávcső egy ikercsillag körüli bolygóképző korongban
Korábban soha nem látott változékonyságot mutat a Tatooine-szerű bolygórendszerek szülőhelye a James Webb Űrtávcső adatai alapján -
2026. Január 12. 07:40, hétfő | Életmód
NAV: már 22 ezer édesanya kérte az szja-mentességet
2026. Január 10. 09:10, szombat | Életmód
Az ELTE etológusainak vizsgálata szerint a kutyák gazdáik beszélgetéséből is képesek új szavakat tanulni
2026. Január 08. 07:40, csütörtök | Életmód
Átírja az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket egy Iharkúton talált koponyalelet
Új dinoszauruszleletet fedeztek fel Iharkúton, amely alapjaiban változtatja meg az eurázsiai dinoszauruszok evolúciójáról alkotott eddigi elképzeléseket.

