Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2016. Augusztus 13. 09:39, szombat | Sport
Forrás: Hajósi Miklós

A kezdetek helyszínén

A kezdetek helyszínén

SOLID Racing Team – Int. Baranya Kupa 2016. 08. 12-14.
Merencsics Árpád - Szemmelroth Anetta, Suzuki Swift Gti MK1

Épp hogy csak végeztetek a székesfehérvári versennyel, máris elkezdtetek készülni a Baranya kupára. Kicsit sűrű a programotok az utóbbi egy hónapban.

- Így van, sűrűek a hetek és a napok is számunkra, mivel épp hogy befejeztük a Székesfehérvár Rally-t, és már a nyakunkon a következő verseny. Fehérvárról nagyon jó élményekkel tértünk haza, mert az autó is olyan jól szerepelt, hogy élveztünk minden egyes versenykilométert. Az autónk felkészítése még most is folyik, mert volt pár dolog amit a verseny után észrevettünk. Ezeket kicseréljük, és már verseny kész is a jármű.

Nyugodtan kijelenthetjük, hogy hazajártok a Mecsekbe. A szakaszok lényegében az év végén rendezendő mecseki futam gyorsaiból kerülnek ki. Ezeket elég jól ismeritek már.

- Így van, mivel itt Pécs környékén kezdtem pályafutásom, így szinte az összes verzióját ismerjük a mostanság használt pálya nyomvonalaknak. Imádom, szeretem az itteni pályákat, mert kijelenthetjük hogy igazi rally pályák. Van szűk része, de van olyan ami szélesebb tempósabb is, így mindennel találkozunk a hétvége során. Nagyon várjuk már hogy ezeken a pályákon mehessünk.

Az előző évekből kiindulva jó eredményre számít a csapat?

- Autóverseny lévén mindenki nyerni szeretne, de úgy gondolom hogy az eddig általunk képviselt "taktika" meghozta a gyümölcsét, és ezen jelenleg nem is szeretnénk változtatni. A csapat hangulat én úgy gondolom hogy nagyon jó, és ezt szeretnénk is megtartani, ennél fontosabb nincs is.

Felkerült a bajnokság jelenlegi állása. Vezetitek a HobbyCar abszolút értékelését, valamint a H1 géposztály értékelését is. Átléptük a bajnokság felét. Erős hajrára számítotok?

- Igen, nagyon jól állunk a bajnoki ponttáblázatban. Van még verseny, de ennek ellenére bizakodóak vagyunk a bajnokságot illetően. A Baranya Kupa után még pontosabban fogjuk látni a helyünket a bajnokságban. A tavalyi év sajnos a technikai hibákról szólt, idén viszont eddig nagyon összeszedetten tudtuk összerakni az évet, aminek külön örülök.

Mennyibe befolyásolja a teljesítményeteket a bajnokság jelenlegi állása?

- Úgy gondolom semennyire. Amennyiben azt csináljuk amit eddig, akkor jó eredményre számíthatunk az év végén. Mindent meg fogunk tenni csapatként annak érdekében, hogy minden rendben menjen a soron következő versenyeken, és jó eredményeket érjünk el, ami előrébb visz minket a bajnokságban.

Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Büttner & Co, Komplex, Kori ’96 Kft., Nyilas GSM Kft., Somogy Lift Kft., Agrivál Kft., Bionvell, MOST Médiacsoport, RádióMost, Zsirai Pincészet, Evolution Consulting Kft., Innovitas Nonprofit Kft.; Laurus-Consulting Kft. - Cortesia Group, Ecoffice Technology Kft. - Sigillanda, Scan-Union Kft. - Release, ExcelIT Kft.; Avanzo Trade Kft. - The Body Shop, Merencsics Autó Kft., Gazda Trans Kft., Szegecs Patrol Vagyonvédelmi Kft.; Dokutech Center Kft.

Címkék: autósport, rali

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 09:47, hétfő | Sport

Két magyar a top 50-ben a tenisz-világranglistán, Marozsán újabb karriercsúcsa

A 36. helyen álló Marozsán Fábián és az 50. Fucsovics Márton révén két magyar is tagja a top 50-nek a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáján.

2024. Május 06. 07:54, hétfő | Sport

A 125 éves Ferencváros gólrekordot döntött a Debrecen ellen

A bajnok és kupadöntős Ferencváros 5-1-re legyőzte a vendég Debrecent a labdarúgó OTP Bank Liga 31. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén.

2024. Május 06. 07:53, hétfő | Sport

Miami Nagydíj - Pályafutása első sikerét aratta Lando Norris

Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.