Városlista
2025. október 4, szombat - Ferenc

Hírek

2017. Január 12. 18:29, csütörtök | Helyi

A HIDEGRE VALÓ TEKINTETTEL MEGNYÍLT A SZVORÉNYI UTCAI MELEGEDŐ

A HIDEGRE VALÓ TEKINTETTEL MEGNYÍLT  A SZVORÉNYI UTCAI MELEGEDŐ

A nagy hidegre való tekintettel bevezetett intézkedések kapcsán, pénteken kiadott közleményünket az alábbiakban frissítjük:

A Tulipán téri, új Gondozói ház kapacitása a nagy hideg miatt betelt, ezért - ahogyan ezt előre jeleztük - megnyílt az ellátásra szorulók előtt a Szvorényi utca 69. szám alatti, volt általános iskola épülete is.

Akinek tehát segítséget jelent, ha fűtött helyiségben tartózkodhat és zsíros kenyeret és forró teát fogyaszthat, megteheti ezt egészen addig, amíg a rendkívüli hideg időjárás tart. Az egykori iskolaépületet január 11-én, szerdán nyitottuk meg az Egri Főegyházmegye Karitász Szervezettel együttműködésben. Az épületet Eger Önkormányzata bocsátja a segélyszervezet rendelkezésére, emellett 24 órás biztonsági szolgálatot és naponta egyszer, bőséges meleg ételt biztosítunk a rászorulóknak az Egri Szociális Szolgáltató Intézményen (a Családsegítő Intézet utódja) keresztül. A Főegyházmegyei Karitász más jellegű ellátást is biztosít a helyszínen.

Továbbra is kérünk mindenkit, aki segítségre szorulót lát, hogy a nap bármely órájában hívja a 30/401-0107-es telefonszámon az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény ügyeletes szociális munkását. A fenti mobilszám hiányában az ismert segélyhívó számok egyikét (pl. 112) is tárcsázhatjuk. A lényeg az, hogy figyeljünk egymásra és segítsünk, ha bajba jutott, veszélyben lévő embert látunk Eger utcáin. Ezzel - szó szerint - életet menthetünk.

További információ, hogy a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete a megszokott helyen, a Klapka u. 9. szám előtt minden munkanapon forró teát és zsíros kenyeret kínál, emellett január 13-án, pénteken délben 100 adag meleg ételt osztanak szét.

Eger Önkormányzata az Egri Szociális Szolgáltató Intézményen keresztül – és minden illetékes szervvel együttműködve – igyekszik jól koordináltan, kielégítő módon gondoskodni a segítségre szorulókról. Ehhez kérjük a média nagyon fontos közvetítő munkáját, valamint valamennyi egri lakos támogatását.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 28. 07:51, csütörtök | Helyi

Bajnokok Ligája - Elindultak a budapesti döntő előkészületei

A Puskás Arénában lezajlott a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti döntőjének előkészületeit beindító első munkaértekezlet.

2025. Augusztus 17. 00:00, vasárnap | Helyi

Vida Beni ismét gokartban!

Augusztus közepén rendezték az RMC Hungary Gokart Országos Bajnokság IV. fordulóját, ezúttal Kecskeméten.

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Október 04. 09:24, szombat | Életmód

Budapest Maraton Fesztivál - Csúcsot dönt az idei verseny

Minden idők legnagyobb magyarországi szabadidősport-eseménye lesz a jövő hétvégén sorra kerülő 40. Spar Budapest Maraton Fesztivál - jelentette be Kocsis Árpád főszervező.